A játék jelentősége a gyermekek pszichomotoros fejlődésében

A mai társadalomban visszatérő tendencia, hogy a gyerekek játékát csupán passzív szórakozásnak, figyelemelterelésnek vagy tétlenségnek tekintik, amelyben a gyermek „nem tanul”. A klinikai pszichopedagógia, a genetikai pszichológia és a fejlődési neurobiológia szemüvegén belül azonban a játék a gyermekkor legösszetettebb és leglényegesebb munkája. Az alany játékos tevékenységen keresztül fedezi fel a fizikai környezetet, fejezi ki érzelmi képességét, kognitív sémákat épít fel és fejleszti pszichomotorosság — az integrált alap, amelyen minden jövőbeli szimbolikus és fogalmi tanulás alapul.

"Az egyén, gyermek vagy felnőtt, a játékban és csakis a játékban képes kreatívnak lenni és teljes személyiségét használni: és az egyén csak azáltal fedezi fel önmagát." -Donald Woods Winnicott (1971, 80. o.)

Henri Wallon szocioaffektív elmélete és a mozgalom

Az emberi mozgás gyermekkori megértése a megfogalmazásokkal újító kontúrokat kapott Henri Wallon (1879-1962). Pszichogenetikai elméletében Wallon a gyermek fejlődésének integráló szemléletét javasolja, elutasítva az elme és a test karteziánus elválasztását. Számára a tantárgy fejlődését négy elválaszthatatlan pillér támogatja: az mozgás, a vonzalom, a intelligencia és a az én formálása (LOPES, 2019).

A mozgás, vallon szemszögből nézve, a psziché kifejezésének első módja. A verbális nyelv elsajátítása előtt a gyerekek tónusos párbeszéden keresztül kommunikálnak a világgal és fejezik ki érzelmeiket, vagyis a feszültség ingadozásával és az izomlazítással (tónussal). Az érzelmek kimagaslóan testi és szociális jellegűek. A mozgás tehát a tudás asszimilációjának elengedhetetlen kapcsolója, amelyben a társadalmi-affektív interakciók elősegítik a dialektikus szinkretizmus — a testi és érzelmi perspektívák ütközései, amelyek egészséges kognitív konfliktusokat generálnak, és a gyermeket az intellektuális fejlődés magasabb szintjei felé és saját identitásuk megszilárdítása felé hajtják.

Játék, valóság és potenciális tér Winnicottban

Míg Wallon a motoros és a szocio-affektív dinamikát mutatja be, az angol gyermekorvos és pszichoanalitikus Donald Woods Winnicott (1896-1971) keretet ad a játék, mint az Én egzisztenciális és strukturáló jelenségének megértéséhez. Winnicott azt feltételezi, hogy a baba kezdetben a környezettel való egyesülés állapotában fejlődik. Az „én” (szubjektív) és a „nem-én” (az objektív világ) közötti különbségtételhez a gyermeknek szüksége van egy köztes tapasztalati zónára, ún. potenciális tér vagy átmeneti tér.

Ezen a téren, amelyet a használata jelképez átmeneti objektumok (mint egy mackó vagy egy szövetdarab), a gyermek megtapasztalja a világ megteremtésének illúzióját, miközben felfedezi annak tényszerű valóságát. A játék tehát nem elidegenítő fantázia, hanem aktív és kreatív kísérletezés a fizikai és társadalmi valósággal. Anélkül, hogy megtapasztalná ezt a szabad játék által biztosított potenciált, a gyermekben kialakulhat egy „hamis én”, amelyet a külső igényeknek való mechanikus alávetettség jellemez, ami komoly pszicho-pedagógiai akadályokat, például intellektuális gátlást és tanulási nehézségeket generál.

A pszichomotorosság szerkezeti elemei

A pszichomotorosságot specifikus neuropszichológiai elemek operacionalizálják, amelyeket gyermekkorban folyamatosan serkenteni kell. Ezen funkciók bármelyikének gyengesége közvetlen következményekkel járhat az olvasás, az írás és a logikus gondolkodás formális tanulására:

• Izomtónus: Az izmok aktív feszültségének állapota, amely támogatja a testtartást és az akaratlagos mozgást. Szabályozása elengedhetetlen az írási fáradtság elkerülése érdekében.
• Test elrendezés: A gyermek intuitív tudása és azonnali tudata saját testével kapcsolatban a térrel és a tárgyakkal kapcsolatban, amely referenciaként szolgál a cselekvéshez.
• Törzskép: A szubjektív reprezentáció és az affektív és társas kapcsolat, amelyet a gyermek saját fizikai testével hoz létre, közvetlenül befolyásolva önértékelését és önbizalmát.
• Lateralitás: Az agyféltekei dominancia meghatározása, amely meghatározza a test egyik oldalának (kéz, láb, szem és fül) használatának preferenciáját. A nem megfelelő lateralizáció nehézségekhez vezethet a tájékozódásban és a tükrözött írásban.
• Tér-időbeli strukturálás: A fizikai térben való elhelyezkedés képessége, a távolság, irány és tájékozódás összefüggéseinek megértése, az események időbeni sorrendbe állítása mellett (előtte, közben és utána). Ez az alapja a betűk sorrendjének a szavakban és a számokban a matematikai számításokban.
• Globális és finom gyakorlat: Nagymotoros koordináció (futás, ugrás, egyensúlyozás) és a kis izomcsoportok koordinációja a precíziós feladatokhoz (ceruzatartás, vágás, gombolás), alapvető az íráskészség és a részletes tanulmányi készségek fejlesztéséhez.

Agy-test kapcsolat: A mozgás neurobiológiája

A pszichomotoros fejlődés nem csupán viselkedési mérföldkövek sorozata; komplex idegi áramkörök érését és mielinizációját tükrözi. Amikor a gyermek fut, ugrik, egyensúlyoz vagy tárgyakat manipulál, intenzíven aktiválja a elsődleges motoros kéreg (fizikai erő tervezéséért és kivitelezéséért felelős) és a kisagy, egy központi szerv, amely összehasonlítja a motoros szándékot a tényleges végrehajtással, valós időben milliméteres korrekciókat hajt végre, amellett, hogy aktívan részt vesz az időbeli és kognitív koordinációban.

A pörgéssel, hintázással és hirtelen irányváltással járó játékok serkentik a vesztibuláris rendszer (a belső fülben található), amely érzékeli a fej helyzetét a térben, és proprioceptív receptorokat (izmokban, inakban és ízületekben), amelyek tájékoztatják az agyat a testrészek egymáshoz viszonyított elhelyezkedéséről. Ezeknek az érzékszervi pályáknak az agytörzsben és a talamuszban történő harmonikus integrációja elengedhetetlen a szem stabilizálásához, a testtartás tónusának fenntartásához és a figyelem összpontosításának képességéhez. Nem megfelelő érése szenzoros integráció Testtartási fáradtságot, motoros izgatottságot (egy gyermek, aki nem tud a székben ülni) és figyelmetlenséget okoz, amelyet gyakran összetévesztenek az ADHD-vel.

A fejlesztés dimenzióinak gyakorlati vonatkozásai

Az alábbiakban összefoglaljuk az emberi fejlődés Wallon által javasolt négy dimenzióját, valamint ezek közvetlen klinikai és pedagógiai vonatkozásait a tanulás fejlesztésére:

vallon dimenzió	Megnyilvánulás a játékban	Közvetlen pszichopedagógiai vonatkozás
Mozgás (Motricity)	Űrkutatás, testszabályozási játékok, ugrás, egyensúlyozás és strukturálatlan tárgyak manipulálása.	Neurológiai alapok az íráshoz, a térábrázoláshoz és a papíron történő grafikus szervezéshez.
Affektivitás	Félelmek, vágyak, frusztrációk és eredmények kifejezése szimbolikus játékkal és látszattal.	Érzelmi készenlét a tanuláshoz, hibatűrés és rugalmasság fejlesztése a kihívásokkal szemben.
Intelligencia (megismerés)	Gyakorlati feladatok megoldása, szerelvények, egymásra rakás, darabok osztályozása, játékstratégiák.	Átmenet a konkrét gondolkodásról az absztrakt gondolkodásra és a logikai-matematikai fogalomalkotásra.
Az én (karakter) kialakulása	Szerepjátékok (játszóház, iskola, hősök), különböző identitások és másság kísérletezése.	Szubjektív differenciálás, testtudatosság, érzelmi biztonság és az akadémiai énkép erősítése.

Pszichopedagógiai beavatkozások: Hogyan ösztönözzük a test fejlődését?

A korai digitalizáció és a biztonságos városi terek drámai csökkenése által fémjelzett időszakban a szülőknek és a pedagógusoknak szándékosan be kell avatkozniuk a pszichomotoros egészség megőrzése érdekében:

1. A "Tempo de Chão" és a kevesebb képernyő megmentése: Korlátozza az okostelefonok és táblagépek használatával töltött időt, amelyek a gyermeket fizikailag inaktívvá teszik, ösztönözve a szabad fizikai játékot, amely mozgást, gördülést és egyensúlyt igényel.
2. Strukturálatlan játékok használata: A kartondobozok, a fakockák, a szövetek, az agyag és a természet elemei serkentik a kreatív képzeletet (Winnicott), és nagyobb finom és globális motortervezést igényelnek (Wallon), mint az előre programozott elektronikus játékok.
3. Bátorító hagyományos játékok: Az ugrókötél, az ugrálókötél, a címke és a dodgeball serkentik a gátló irányítást, a szem-pedál koordinációt, a tér-idő strukturálást, a hirtelen tónusos lassulást és a kollektív szociális-affektív szabályozást.